Telefon: +36 88/560-610

    E-mail: ekmk@ekmk.hu

    Hírlevél feliratkozás

    További elérhetőségek

    vidámpark

     

    Épül a veszprémi vidámpark.

    Kősziklára épül Veszprém „oázisában”, a Séd-patak völgyében az új szórakozóhely, a vidámpark.

    Esti Hírlap, 1960. júniusi számában olvashattuk ezt.

    A Fejes-völgyben először az állatkert nyitotta ki kapuit 1958. augusztus elsején. Majd 1960-ban a Puskás-malom mögötti dolomitsziklába vájt nyomvonalon az úttörővasút is elindul.

    Rá egy évre a Naplóban megjelent híradás szerint a vidámpark építése is megkezdődik. Társadalmi munkában a Fémfeldolgozó Vállalat dolgozói óriáskereket, az Építőgépkarbantartók szputnyik körhintát készítettek. A Tatarozó Vállalat a kőkerítés, míg az Építőipari Vállalat a csónakkikötő megépítését vállalta magára. Magát a létesítményt 1961. május 1-én adták át.

    1963-ban még csak négy játék állt a szórakozni vágyók rendelkezésére, 1965-ben már 13 féle. Igaz, ezek zöme használt eszköz volt.

    Úgynevezett park-bálokat is szerveztek a vidámpark területén.

    Az iskolások nyári napközi helyszíne volt a 1970-es években.

    A kisvasút működtetéséért a veszprémi iskolák diákjai feleltek. Itt teljesítettek szolgálatot úttörővasutasként, a vidámpark bejáratától nem messze, pedig rövid ideig kemping is várta az úttörőket. Maga a kemping nem sokáig működött, mert éjszaka a völgyben megrekedő hideg miatt az akkori sátrakkal nem volt jó szálláshely.

    A vidámpark tíz évig töretlenül működött. De a fenntartásához szükséges anyagiak csökkentek. Először megszűntették a kisvasutat, majd elbontották a hintákat, eltűntek a csónakok, lassacskán elhordtak mindent. A tó eliszaposodott.

    Cookie tájékoztató

    Weboldalunk sütiket (cookie) használ működése folyamán, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassa Önnek, továbbá a látogatottság mérése céljából. A sütik használatát bármikor letilthatja! Bővebb információkat erről Adatkezelési tájékoztatónkban olvashat.

    Nincs még fiókja? Regisztráljon!

    Lépjen be a fiókjába