Dózsaváros sokáig Veszprém legelmaradottabb részének számított a szocializmusban. A városrészben egy rosszhírű kocsma üzemelt, amelyet a körzeti tanácstag fel szeretett volna számolni és helyette egy hangulatos éttermet presszóval és borozóval üzemeltetni. A Dózsa Étterem, Eszpresszó és Borozó végül 1970 áprilisában nyílt meg. Az étteremben néhány évvel később lehetőség volt üzemi étkeztetésre, de a kis adagok és az ismeretlen választék miatt sokan elégedetlenek voltak a kínálattal. A hely esténként inkább egy kocsmára hasonlított: „A Dózsa étteremben — már az utcán halljuk — „nagy a zsivaj, lárma”. Nem esküszik ugyan senki, csak néhány sofőr és rakodómunkás tart „énekórát”. Az öreg hárfás a sarokban igyekszik „lépést tartani” velük, de azt hiszem az ittas „dalárdások” már rá sem hederítenek. A rendőrök láttán, mintha „elvágták” volna, abbamarad az „Akácos út” nevezetű nóta, s ki-ki a zsebében kotorász. Az ellenőrzés hamar lezajlik, minden rendben, csupán a hangerővel kell spórolni. ” (Napló, 1979. szeptember 22.)

A hely forgalma az 1980-as évekre csökkent, valamint a megítélése is negatív volt: „[…] tizenöt éve, amikor átadták az üzletet, a jobbak közé tartozott. Nyugodtan járhattak ide gyerekes szülők fagylaltozni. Ezt ma már nem nagyon teszik, s nem csupán azért, mert megszűnt a fagylaltárusítás. Az egység híre is elriasztja az emberek többségét. […] Az éttermi részre szinte egyáltalán nem volt szükség, a presszó is csak tengődött. Volt olyan hónap, hogy a bevétel a fenntartás költségeit sem fedezte.” ( Napló 1985. február 7.) Az épületben a „késdobáló” helyett 1985 júliusában kisáruház nyílt, 2010-ben az épületet is elbontották.