VESZPRÉM MEGYEI ÉLETRAJZI LEXIKON
Keresés \| Betűrendes mutató \| Rövidítésjegyzék	Lexikonok kezdőoldala

SIMON István

( Bazsi, 1926. szeptember 16. - Sümeg, 1975. július 7. )

költő, újságíró, műfordító

Apja: Simon István szegényparaszt Bazsiban, anyja: Mosner Gizella. Szülőföldjén, Bazsiban nevelkedett 18 éves koráig. A család, a környezet, a táj kitörölhetetlen emléket hagyott benne, meghatározta későbbi emberi, művészi gondolkodását és magatartását. A középiskolát Sümegen végezte, ahol 1947-ben érettségizett, ekkor jelent meg első verseskötete, Egyre magasabban címmel (Bazsi, 1944.). Orosz hadifogság, majd a budapesti tudományegyetem elvégzése, magyar–német szakos tanári oklevél megszerzése után különböző lapok munkatársa. Verseit 1948-tól a Csillag és az Új Hang c. folyóiratok közölték. 1950-ben Tanú vagyok címmel adta közre verseit, amelyet 1952 újabb kötet, a Hajnali lakodalmasok című követett. Az 1952–1955-ös években a Szabad Nép kulturális rovatának munkatársa. 1953-ban jelent meg az Érlelő napok c. verseskötete. Az ötvenes évek közepétől jelentkezett politikai töltésű, a magyar és az európai múltból táplálkozó gondolati lírával, amely életművének mindvégig meghatározója maradt. A Nem elég, a Himnusz az emberhez és a Felhő árnyéka c. kötetekben (mindhárom 1956-ban jelent meg) teljesedett ki korszakváltása. 1955–1956-ban az Új Hang c. irodalmi folyóirat, 1964 és 1974 között a Kortárs főszerkesztője. A hatvanas évek elejére tehető újabb költői stílusváltásának kezdete, amely az addig is kötött formák még határozottabb fegyelmével, a szonettformával teljesedett ki. Költői tevékenysége a Februári szivárvány (Bp., 1959.) és az Almafák (Bp., 1962.) után csökkent, de versei mind formailag, mind gondolatilag tökéletesebbekké váltak. Kapcsolata szülőföldjével soha nem szűnt meg, gyakran felkereste a megye településeit, amelynek 1963-tól országgyűlési képviselője volt. Lírájának alapélménye a szülőföld, a nép, a magasra törő ember szeretete, a velük való összeforrottság érzése. Szülőházát 1983. április 11-én országos ünnepség keretében emlékházzá avatták. Ajkarendeken általános iskola és márvány emléktábla őrzi nevét. Háromszor (1952-ben, 1954-ben és 1967-ben) József Attila-díjat, 1955-ben Kossuth-díjat kapott. Szülőfaluja temetőjében nyugszik, ahol bronzból készült síremléke Laczkó Ibolya szobrászművész alkotása.
M.: Gyümölcsoltó. Bp., 1964. – Verőfény. Bp., 1968. – A virágfa árnyékában. (tan.) Bp., 1964. – Szőlő és gesztenye. Bp., 1966. – Örök körben. Bp., 1973. – Bakony. (REISMANN János fotóival.) Bp., 1973. – Gyönyörű terhem. Bp., 1976. – A sümegi vadgesztenyék. Bp., 1979.
I.: VÁCI Mihály: A költészet forrásvidéke. ~nál Bazsiban. = Toldi feltámadása. Bp., 1972. – BERTHA Bulcsú: ~. = A fejedelem sírja felett. Bp., 1980. – MOLNÁR Géza: Különböző halálok. = Kt., 1981. 7. sz. – Pályatársak ~ról. (Szerk.: BALOGH Ferencné.) Vp., 1986. – FONAY Tibor: ~. = Emberek a tájban. Nemesgulács, 1989. – FODOR András: A falu kedélyvilága ~ költészetében. = ÚH., 1991. 4–5. sz. – VASY Géza: ~ természetképe. = ÚH., 1992. 5–6. sz. – LACZKÓ András: ~ a Kortárs élén. Adalék a közelmúlt pontosabb ismeretéhez. = ÚH., 1994. 6. sz. – LACZKÓ András: A költő kétszeri indulása. Hetven éve született ~. = ÚH., 1996. 4. sz. – KERTÉSZ Károly-NÉMETH István Péter: Babruha és játékmackó. (iker-tanulmány a Holokauszt tapolcai Áldozatainak emlékére.) Tapolca, 2014. – Harmath–Katsányi. – Miklósi–Sikes. – RÚL XVI. köt. – ÚMÉL V. köt. – ÚMIL 3. köt.